Én szeretném tisztázni ennek a bejegyzésnek az elején, hogy számomra ennek a dolognak nagy jelentősége van, de másoknak lehet hogy annyira nem sőt, viszonylag furcsa lehet ez nekik. Hiszen ez "csak" egy folyosó.
Kiskorunkban megtanultuk mindannyian, hogy enyém, tiéd, övé, miénk, tiétek, övék. És én tiszteletben tartom más tulajdonát, ha ő is az enyémet. Plána, ha egy egész folyosóról van szó. :)
A kutyák egyszerűen körbepisilik a területüket, én ezt nyilván nem teszem meg. Van bennem annyi illem, hogy csak szemel veréssel tudatom azzal a személlyel, hogy nem, nem oda nem kéne menni-ahol az én fenség területemen van.Jó elmagyarázom, hgy midenki értse. Én most 9-es vagyok, pontosabban 0-os, és valamiért ez az iskola, ahova járok, úgy gondolta, hogy mivel a nulladikosok még az elsősöknél is kisebbek, ezért menjenek csak fel a legeslegfelső emeletre, a kis pöttömökhöz. Ezt úgy kell elképzelni, hogy mindennapom egy jó kiadós lépcsőzéssel kezdődik, akaratom ellenére is. Néha, azzal biztatom magam, hogy a lépcsőzéstől legalább szép vádlim lesz. De mindegy, szóval ez a részleg ahol mi vagyunk teljesen el van zárva a nagy iskolától meg az általánostól. Egy kis rejtett zúg, ahova senki illetéktelen nem teheti be a lábát. Nem is gondoltam, hogy bárki olyan betenné a lábát oda, akit nem szívesen látnék a folyosómon. De ma mégtörtént, az amire nem számítottam. Kétszer is...
Szörnyű katasztrófaként éltem meg, hogy Ő bettete oda a lábát. Az ÉN folyosómra, az Ő lábát. Felőlem az egész iskola területén belül odateszi az Ő kis lábacskáját, ahova csak akarja. Ideteszi-odateszi, a tesiterembe, az igazgatóiba. De az én folyosómat hagyja ki ebből.
Mintha már semmi sem lenne biztonságos. Egy veszélyes iskola lett ebből. Tele-tele furcsa folyósokkal, és a Kibortóval.
-Kicsipeac
