Lélegezz..!
Nagyon régen voltak már ehhez hasonló rohamaim, és mára azt hittem, hogy végleg elmúltak. Hát tévedtem. Nem hittem, hogy visszatérhetnek, újra előjöhetnek. Nagyon kellemetlen, mikor más emberek előtt jön ez elő, nem tudhatom, mi lesz ha egyszer már elfogy az összes levegőm, nem fogok levegőhöz jutni. Lehet, hogy egyszer jobb is lenne.... megkönnyebbülés...
Fulladozok, kapkodom a levegőt, sírok, nevetek. Egy kisebb roham jön rám ilyenkor. Nem tudom irányitani, legfeljebb, ritkán a hideg víz tud ezen segíteni. Nem tudom kontrollálni. Elvesztem az eszem, nem tudom mi történik. Borzasztó érzés. Nem akarom átélni újra meg újra, de valamiért át kell élnem. Küzdök a levegőért, küzdök azért, hogy ne essek össze, szenvedek. Mikor vége van egy ilyen rohamnak, át kell gondolnom, hogy nem kéne-e egyszerűen bevonulnom a pszichiátriára. Mert ez biztos, hogy nem normális. Az hogy egy ember jelenléte kihoz belőlem egy rohamot. Biztos, hogy nem normális. Végülis nem is értem, hogy min lepődtem meg, hisz már az értésemre adták, hogy vagyok az. Nem vagyok normális. Hisz teljesen hülye vagyok.
Ezek a rohamok....Uramisten, hisz ha már megmondták, hogy nem vagyok épelméjű, min is lepődtem meg? Nekem már mindegy. Ennek már mindegy..
Annyira mindegy...
Egyszer már fogok elég levegőhöz jutn
Egyszer el fog fogyni az összes levegő
Egyszer vége lesz
De mikor...?
